Kiss Anita SzaunaMester
1. Mióta vagy SzaunaMester?
2012-ben részt vettem egy képzésen Mórahalmon, a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőben. Az akkori oktatóm Szolári Zsolt volt. Ő tanított meg a szaunázás alapjaira. Később 2015-ben elvégeztem szintén egy újabb szaunamester képzést, melyet már Szabó Zoltán tartott. Két különböző cégnél végeztem a képzést (2012-SpaDium Kft.; 2015-Magyar Wellness és Szauna Klub Kft.), pont azért, hogy lássam a kettő között a különbségeket és az azonosságot. Ekkor kezdett nagyobb figyelmet kapni az életemben a szauna, nem csak, mint munka!
kép forrása: facebook
2. Miért lettél SzaunaMester?
Az akkori munkahelyem vezetősége új szolgáltatást szeretett volna bevezetni, mely később folyamatos szolgáltatássá vált Mórahalmon is. Ehhez a munkakörhöz választottak ki dolgozókat, akik részt vehettek a képzésen.
3. Mi motivál?
Jelenleg ebben a szakmában tudom levezetni én is az élet "feszültségeit". Amikor szaunaprogramot tartok, próbálok arra törekedni, hogy elvegyem vendégeim figyelmét a mindennapi problémákról, hogy teljesen el tudjanak lazulni. "A szauna nem csak testileg, de lelkileg is megtisztít!" .
4. Ki a példaképed?
Nincs példaképem, pont azért, mert mindenki máshogy "jó" ebben a szakmában. Mindenkinek megvan a saját szaunamesteri stílusa.
5. Hogy látod a hazai SzaunaMesterek helyzetét?
Sajnos nagyon vegyes. Azokban a városokban, ahol az emberek nyitottabbak az egészséges szaunázás felé, ott több támogatást is kap motivációban a szaunamester és több lehetőséget élvez.
6. Külföldön próbára tennéd magad? Miért?
Természetesen igen, ugyanis jelenleg már külföldön dolgozom, mint szaunamester. A páromnak lett egy lehetősége külföldön dolgozni, ő kiment dolgozni és később én is.
7. Klasszik vagy a show felöntést kedveled? Miért?
A klasszikus szaunaprogramokat, mert a felöntésekben még nincsenek különböző show elemek, amelyek elvonhatják a vendégek figyelmét a pihenésről.
8. Hány legyezés technikát tudsz?
Az alap legyezések egy részét már otthon megtanultam Mórahalmon és mikor volt lehetőségem, Szentendrén a V8-ban gyakorolni, vendég szaunamesterként fellépni és közben új vendégekkel és Szaunamesterekkel találkozni, majd mikor külföldön kezdtem dolgozni, akkor láttam mennyi fajta kombináció lehetséges. Ezért nem tartom számon.
9. Szerinted hány év kell, hogy itthon (Magyarország) ismert legyen ez a kultúra? Gondolok itt arra, hogy 10 emberből 8 tudja miről van szó.
Sajnos ezt években nem tudnám megmondani. Szerintem minden szaunamester arra törekszik, hogy minél több embernek meg tudja mutatni, milyen is valójában az egészséges szaunázás.
10. Mit tanácsolsz egy most kezdő mesternek?
Ne munkaként tekintsen rá, hanem mint hobbi. Így nem érzi kötelezettségnek, de szívesen csinálja.
Köszönöm a Válaszokat!
Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több... szaunáSOK
dr.szauna
Havonta SzaunaSapkát sorsolok ki! Küldd el, neved, születési éved, lakhelyed irányítószámát ITT!
Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj, klikk IDE!
Keress, Kövess, Likeolj...