Liptai Dóra Judit SzaunaMester

1. Mióta vagy SzaunaMester? 2. Miért lettél SzaunaMester?

Mióta vagyok szado-mazo? Mióta nyírfavirgács került a kezembe...:) Jah, hogy szaunamester! 2010-ben csöppentem bele a szaunaéletbe, mintegy véletlenül.

Dajka Tamás invitálására, a régi élményfürdős szaunákban, a boldog békeidőkben, Kocsis Ibó és Végh Timi vezényletével vettem részt az első felöntéseken, amelyek még nem a showról szóltak. Már az első alkalommal nagy hatást tett rám a társaság, a fesztelenség, természetesség, a fa padok illata a melegben, az illóolajok, a hideg-meleg váltást követő endorfinrohamok, hamar függővé is váltam ezektől. Az egészségre gyakorolt jótékony hatásokat is el kezdtem érezni, felpörgette az anyagcserémet, vérkeringésemet, és végre találtam egy lehetőséget, amely során átmelegedhettek a fagyos végtagjaim. Az is tetszett, hogy hogyan lehet a kreativitást kamatoztatni a kabinban. Mindig is érdeklődtem az illóolajok iránt, de nem gondoltam, hogy bírom a nagyon meleget, párát, és ezek után a hideg vizet, ahogy azt sem, hogy képes vagyok levetkőzni a gátlásaimat. Lassan állandó programjaim lettek a péntek esték, amelyek szertartásosan levezették a munkahetet és felvezették a hétvégi bulit vagy pihenést. A következő adandó alkalommal be is iratkoztam a szaunamester-képzésre, így 2011-ben Timitől és Ibótól tanultam az alapokat.

dora.JPG

Forrás/Fotó: Liptai Dóra Judit

3. Mi motivál?

 Nagyon sok minden tud motiválni. Egyrészt olyan a munkahelyem, ahol nem nagyon tudom kiélni a kreativitásomat, művészi hajlamaimat. Sosem voltam az a típusú ember, aki képes volt csak egy síkon mozogni, mindig kellett valami hobbi a tanulás, vagy munka mellé. A szaunamesterkedés egy azon dolgok közül, amelyben megtalálhattam a kielégítetlen igényeimet. Amíg egy programot összeállítok, fejben, vagy akár otthon a szobában „hadonászva”, addig is célom van, amely túllendít a hétköznapi mókuskeréken, és más területeket használok az agyamban. Szükségem van ilyen jellegű tevékenységre, hogy ezen pöröghessenek a gondolataim. Milyen illatot, kencét, zenét, mozgást, ruhát kombináljak? Én például nagyon zene centrikus személyiség vagyok, és ez megnyilvánul a programjaimban is. Örülök, hogy a zene, mint olyan, helyet kapott a felöntéseken. Képes vagyok hosszú órákat eltölteni a mixpad előtt, hogy aprólékosan kivitelezzem és tökéletesítsem a hang-kompozíciót. Másrészt, mint a szaunamesterek általában, szeretnénk magunkat megmutatni, sikeresek lenni, vágyunk az elismerésre. Akár népes vendégkör, biztató szavak, akár jó versenyeredmények, akár anyagiak formájában.

4. Ki a példaképed?

Nagyon sok embert tudnék felsorolni, akinek munkáját vagy hozzáállását tudnám méltatni, díjazni! Majdnem mindenkitől tanul az ember valamit ebben a szakmában! Így nem nevesítenék, túl sokan is lennének, aki kimarad, megsérteném. 

5. Hogy látod a hazai SzaunaMesterek helyzetét?

A hazai szaunaélet szerintem rengeteget fejlődött. Úgy gondolom, mindent tudunk, amit a külföldi kollégáink és a vendégek, szolgáltatók részéről is egyre jobb a helyzet. Nagyon szomorúnak tartom viszont, hogy aki szaunamesterkedésből szeretne megélni, az külföldön teheti csak meg. Én így látom. 

6. Külföldön próbára tennéd magad? Miért?

Egyelőre a Magyarországon maradásban gondolkodom. Ám nem kizárt, hogy egyszer elgurul a pirula és dobbantok én is. Természetesen, a szaunamesterkedés lenne az első, amivel szerencsét próbálnék, ha külföldre költözésre adnám a fejem.

7. Klasszik vagy a show felöntést kedveled? Miért?

Azt hiszem, inkább a klasszikus felöltéseket kedvelem jobban. Egyrészről, néha úgy érzem, nagyon eltolódtunk a show-felöntés felé, pedig sokan vannak a vendégek közt, akik még mindig a csendes-meditatív, vagy éppen a kedélyesen egymással beszélgetős, hagyományos feltöltődésre vágynak, nem pedig a szaunamester alakítására kíváncsiak. Ennek ellenére szoktam tartani show-felöntéseket is, bár úgy érzem, arra a fajta művészi vonulatra, amit én képviselek a showjaimban, kevesen vevők. Azért a pár emberért viszont már megéri! Másrészről, nem kicsi anyagi felkészülést is igényel egy tisztességesen kivitelezett show, amit nekem nehéz megvalósítani magánzóként úgy, hogy nem áll mögöttem senki. 

8. Hány legyezés technikát tudsz?

Nem tudom, még sosem számoltam össze. Nem gondolom, hogy a szám a fontos. Nyilván mindig van mit tanulni; új elemek, kötési technikák, finomítások. Ismerek olyan technikákat is, amelyeket nem használok, mert, bár rendkívül látványosak, nem érez belőle a vendég semmit. Azért igyekszek egyaránt adni érzésre és látványra is.

9. Szerinted hány év kell, hogy itthon (Magyarország) ismert legyen ez a kultúra? Gondolok itt arra, hogy 10 emberből 8 tudja miről van szó.

Szerintem ne legyünk elégedetlenek. Az angoloknál sokkal előrébb vagyunk, ami a szaunakultúrát illeti, pedig ők egy fejlett, nyugat-európai nemzet. Szaunamesternek lenni egyfajta misszió is, eloszlatni a téves elképzeléseket az emberek fejében és elhinteni a jó magokat. Nagyon sok ember dolgozik az ügyön hivatásszerűen is, és mindannyiunk áldásos tevékenységének köszönhetően szerintem már most jól állunk. Innen meg csak felfelé vezet az út, e tekintetben optimista vagyok. Viszont pár dolgot, amit szaunakultúra alatt értünk, ellentmondásosnak tartok. Ezeket szerintem érdemes lenne megkérdőjelezni, racionalizálni, átgondolni majd a jövőben. 

10. Mit tanácsolsz egy most kezdő mesternek?

Amennyiben új hivatásnak választja a szaunamesterséget, és ebből szeretne megélni, akkor azt tanácsolnám, hogy tájékozódjon a lehetőségekről állás és képzés terén is. Talán a jövőbeli munkahely kifizetheti a képzését. Mindenképpen jó, ha nem csak erre alapozza majd a jövőjét, kell még tudnia valami mást is, ha Magyarországon szeretne maradni, ha külföldön, akkor pedig a nyelvet. De egyszerűbb ezt egy kellemes és egészséges hobbinak felfogni. A szaunamesterség életstílus is. A szaunában extrém körülmények közt vagy (hő, pára, mozgás), és a saját testedet használod (ki), ebből építkezel. Illik tehát visszaforgatni mindazt az energiát, amit földi porhüvelyedtől kapsz, törődés, figyelem formájában. Nagyon meghatározó a testi kondíció, a megfelelő táplálkozásra nagy hangsúlyt kell fektetni és a szaunán kívüli (kardio) edzések is rendkívül fontosak. És amit végezetül javasolnék, de nem csak kezdőknek: nem lehet minden áron teljesen kiszipolyozni a testet, és a végletekig csinálni ezt a nagyon is extrém műfajt. Szerintem sok szaunamester ezt nem veszi tudomásul és több időt tölt szaunában, mint amennyi az egészséges tartományon belül van, nem fordít kellő időt a regenerálódásra. Ha hosszú távon gondolkodunk az egészségükben – már pedig a szaunamesterek szeretnek az egészségről beszélni, csak épp nem a sajátjukról -, érdemes figyelembe venni határainkat. Lehet hét napból hetet a szaunában tölteni, és akkor rövid időn belül kiég az ember, saját teste kényszerpihenőre ítéli, visszaköveteli, ami jár neki. Vagy lehet heti egyszer-kétszer néhány felöntésen keresztül szaunáztatni és közben énekelni, hogy „Ezt egy életen át kell jáááátszaniiii”.. 

 

Köszönöm a Válaszokat!

dr.Szauna

 

Még több élmény, még több infó, még több szaunás, még több... szaunáSOK

Havonta SzaunaSapkát sorsolok KLIKK!

Szeretnél hírt adni magadról? Ilyen és ehhez hasonló cikkekben szerepelnél? Észrevételed, mondandód van? Írj bátran, klikk IDE!

Keress, Kövess, Likeolj, Sharelj...

Facebook G+ Instagram YouTube

MindenAmiSzauna.hu | SaunaTours.hu | SzaunaZona.hu | szaunaSOK.hu